2009. augusztus 26., szerda

Levél Dr.Zombor Gábor Polgármester Úrnak

Tisztelt Dr. Zombor Gábor Polgármester Úr!


Tárgy: Gyermekalkotások Múzeuma és Műhely székhelye

Melléklet: Hunyadiváros Részönkormányzatához benyújtott kérelem


Szeretnénk köszönetünket kifejezni, hogy kezdeményezésünk támogatásra talált. Időközben a Vagyon- és Lakásgazdálkodási Csoport ingatlant ajánlott fel részünkre a Széchenyi sétány 6. szám alatt. Hosszú mérlegelést követően úgy döntöttünk, hogy a felajánlott lehetőséget sajnos nem tudjuk elfogadni.
Felvettük a kapcsolatot Hunyadiváros önkormányzati képviselőivel és létrejött az ottani civil szervezetek részvételével egy megbeszélés, ahol egyetértésre jutottunk abban, hogy a városrészben található önkormányzati ingatlanban helyet kaphasson egyesületünk, egyéb funkciók mellett. Ilyen értelemben tervezik korábbi hasznosítási tervük módosítását, amiről a részönkormányzati ülés dönt majd. Mellékeljük a levelet, melyben az előzetes egyeztetést követően megfogalmazta egyesületünk kérelmét a Részönkormányzat felé.

Az ingatlan felújításra szorul, használatba vétele várhatóan elhúzódik. Így köszönettel vennénk, ha addig is átmenti lehetőséget kapnánk valamely önkormányzati intézményben.

Ősszel befejezzük a jogi procedúrát, melynek keretében létrejön a Gyermekalkotások közgyűjteménye, melyet közérdekű muzeális gyűjteményként szeretnénk elismertetni a kormányzattal a következő évben, a várhatóan megjelenő kedvezőbb feltételek között. A szervezőmunkához, a gyűjtemény darabjainak tárolásához, az alkotások fotózásához - digitális tároláshoz kinőttük az egyesület jelenlegi székhelyét. Nagy segítség lenne számunkra, ha befogadná önkormányzati intézmény ezt a tevékenységünket, ahol önálló helyiséggel rendelkezhetnénk és fogadhatnák a már felajánlott alkotásokat. Itt nem szükséges számunkra önálló kiállító tér, égeink is akkor nyílnak meg, ha a gyűjtemény székhellyel rendelkezik.

Kecskemét. 2009. augusztus 24.mivel ígéretünk van meglévő múzeumoktól és képtáraktól, hogy befogadják kiállításainkat. 2010. márciusában például Londonban rendezünk kiállítást. Szeretnénk a gyűjtemény számára felajánlott tárgyakat folyamatosan fogadni, hogy azokat megfelelően tároljuk és megóvjuk. Pályázati lehetőségek is így nyílnak meg számunkra.




2009. augusztus 13., csütörtök

Megbeszélés Révész Emesével

Augusztus 11-én nagyon sok hasznos útmutatásokat kaptunk Révész Emese művészet történésztől.
http://www.revart.eoldal.hu/

A múzeum gyüjtőköréről, a gyűjtemény katalogizálásáról, kezeléséről és általában véve sok-sok dologról volt szó ami egy történész kutató számára fontos , hogy megjelenjen az értékes gyűjteményben.

Ezért vagyunk rendkívül szerencsések, hogy több szakmai terület képviselői támogatják a megalakulást.

Levelünk Hunyadiváros részönkormányzatához

Tisztelt Részönkormányzati Testület !



Tárgy: Gyermekalkotások Múzeuma elhelyezési kérelme



A Pedagogia Sub Rosa Kulturális Egyesület Gyermekalkotások Múzeumának létrehozásán dolgozik , melyhez az Önkormányzat a Szécheny városban ajánlot fel ingatlant. A szervező munkáról önálló honlap http://www.gyemu.atw.hu is indult.
Mint a Hunyadivároshoz kötődő egyesület az eddigiekben kialakult jó együttműködést tovább gazdagítva elsősorban a városrész családjai és intézményei számára szeretnénk magunkat hasznossá tenni. Így a felajánlott ingatlant nem, kívánjuk elfogadni, hanem a Hunyadivárosban lévő önkormányzati ingatlanban szeretnénk a gyermekalkotások közérdekű muzeális gyűjteményéhez székhelyet, és kiállítási lehetőséget kapni. Az intézmény reményeink szerint legalábbis országos de vélhetően nemzetközi méretű kapcsolatrendszerrel is rendelkezni fog, és a városrész ismertségét és elismertségét vélhetően növelné. A Bodri Ferenc gyermekműhely rendszeres foglalkozásokat ajánl fel, 2010-ben, Londonban rendezendő gyermekrajz kiállításunk a városrész gyermekeinek rajzaiból is szerepeltetünk alkotásokat. A Petőfi Népe július 10-i száma részletesen írt a tehetséggondozó programjaink egyik lehetőségéről, ezen kívül is szeretnénk meghonosítani a városrészben a tehetségkutatás és gondozást minél szélesebb körben, nemcsak képzőművészeti területen.

Reméljük, hogy a városrészi civil szervezetekkel együttműködve közösségi ház alakítható ki, melynek fenntartásában kialakításában szívesen vállaljuk a ránk háruló feladatokat. Köszönettel vesszük, ha kérésünket támogatják, így jogilag is megalakulhat a múzeumunk a hunyadivárosi székhellyel.


Kecskemét. 2009 augusztus 11.

2009. augusztus 10., hétfő

Sárközi István alpolgármester úrnál voltunk

Szappanos István nyugalmazott tanszékvezető és festőművésszel Sárközi István alpolgármester úrnál voltunk a múzeum ügyében. A hosszú beszélgetésben természetesen az anyagiak szűkössége került szóba. Ugyanakkor ígéretet kaptunk arra, hogy a város kulturális életébe kiállításainkkal, programjainkkal megfelelő rangos formában bekapcsolódhatunk majd. Megfontoljuk a javaslatot, hogy létező intézményekkel társulhatnánk-e valamilyen formában.

Réka portrét rajzol


Réka az alkotás - örökbefogadás támogatásával alkotó táborban volt. Itt a modell utáni portrérajzolás egyik pillanata

Közérdekű muzeális gyűjtemény

A tervezett működési keretünk :

Közérdekű muzeális gyűjtemény. A jogszabály így határozza meg sajátosságait a múzeumhoz képest:

1997. évi CXL. törvény

a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről

48. § (1) Közérdekű muzeális gyűjtemény a kulturális javak meghatározott értékeinek egységes gyűjtési szempontok szerint létrejött, egységesen kezelt és őrzött, szabályozott módon nyilvántartott és dokumentált együttese, mely a múzeumi követelményeknek nem felel meg, de tudományos, illetőleg művészi értéke alapján a miniszter közérdekű muzeális gyűjteménynek minősíti.



Támogatónk Püski István

A Püski könyvesbolt terve megváltozott. A megnyitás és így a közös ingatlan bérlése igy elhalasztódott.Püskiék változatlanul támogatják céljainkat és ez örömmel tölt el minket.

Írt rólunk a megyei lap


A Petőfi Népe július 10-i számának cím oldaláról a fotó

A cikk amit Rákász Judit irt:
Örökbefogadott alkotás

Egy Bécsből hazatelepült újságíró lett a kecskeméti gyermekrajz múzeum első örökbefogadó szülője. Schmidt János és felesége Baricza Réka festményét fogadta örökbe, aki ennek köszönhetően készségfejlesztő táborba mehet egy hétre.
Rákász Judit

A gyermekrajzok örökbefogadásának ötlete a kecskeméti Pedagógia Sub Rosa Egyesülettől származik. A civil szervezet tagjai hisznek benne, hogy a gyermekrajzok kulturális értéket képviselnek, s mint ilyenek megőrzésre méltók. Régi tervük egy olyan múzeum létrehozása, amely gyűjti, rendszerezi, megőrzi és kiállítja a gyerekek alkotásait, egyre közelebb kerül a megvalósításhoz.
- A város két ingatlan is felajánlott, kérdés, hogyan tudjuk kitermelni a bérleti díjat - mondta Kövesdi Mária, az egyesület elnöke. - Támogatókat kerestünk az álom megvalósításához, s úgy tűnik, a kezdeményezésünkben fantáziát lát a Püski Kiadó. Elképzelhető, hogy betársulnának a Rákóczi úton feljánlott üzlethelyiség bérletébe.
Az egyesület több iskolában is rajzszakkört indított neves művészek közreműködésével. Az egyik ezek közül a Magyar Ilona Általános Iskola, ahova a 10 éves Réka is jár. Mestere Bodri Ferenc.
- Egy asztali naptárban láttuk meg Réka festményét - meséli az örökbefogadás történetét Schmidt János. - Nagyon megtetszett a madár képében égre szálló nap. Megkerestük az egyesületet, s kértük, hadd vásárolhassuk meg a festményt. Erre ugyan nem volt lehetőség, de az örökbefogadásra, a mit remek kezdeményezésnek tartunk, igen. Így nálunk lehet Réka műve, de ha kiállításokhoz, kiadványokhoz szükség lesz rá, a múzeum rendelkezésére bocsátjuk.
Az örökbefogadók támogatásának köszönhetően a kecskeméti kislány egyhetes tehetséggondozó táborozáson vehet részt Szolnokon.
- Mindannyian jól jártunk - teszi hozzá az újdonsült örökbefogadó. - Mi kitehetjük a falra ezt a nagyszerű képet, Réka pedig elmehet tanulni. Ráadásul megtapasztalhatja, hogy milyen jó érzés, hogy képes volt megkeresni a táborozás költségének nagy részét. Sokat segíthet később, ha 10 évesen megérzi, milyen jó, ha megbecsülik a munkáját. Azt a munkát, amit egyébként muszáj csinálnia, hiszen rajzolni, alkotni muszáj.
Erről Réka édesanyja és nagymamája is számot adhat, hiszen a negyedikes kislány rajzaival tele a lakás.
- Tájképeket, fákat, virágokat szeretek a legjobban rajzolni - meséli. - A szakkörben mindent ki lehet próbálni: festettünk már szivaccsal, kézzel, gézzel is.
Arra a kérdésre, hogy nehéz volt-e odaadni a rajzát, csak ingatja fejét: - Inkább örültem. Bölcsis korom óta sokat festek, még sok képem lesz.

A Sub Rosa Egyesület munkáját neves művészek támogatják. A gyűjteménybe csak olyan alkotások kerülhetnek, amelyet arra alkalmasnak ítél a zsűri, amelynek tagjai: Földi Péter, Aknai János, Kő Pál, Bodri Ferenc, Szappanos István. A tervek szerint a múzeumban a kiállítások mellett képességfejlesztő foglalkozásokat is lesznek Szappanos István vezetésével. Az egyesület komoly gyűjteményt hozott létre úgynevezett olyan alkotás párokból, amelyeket egy-egy gyermek és felnőtt alkotó készített. Ez utóbbiakból 2007-ben volt nagy sikerű kiállítás a Cifrapalotában.

Fotó: j0708r07-10: Már keret is került a képre - Schmidt János, Baricza Réka és Kövesdi Mária.


Fornetti terméktámogatás

Köszönettel fogadjuk, hogy a Fornetti cég rendezvényeinket termékeivel támogatja majd